Miért kell egy követ átcsiszolni?

Tegyük fel, hogy van egy gyűrűnk, egy örökség, nagyon szép drágakővel. A kő tetszik nekünk, de a gyűrű fazonja divatjamúlt, és a kő csiszolása sem a mi ízlésünk szerint való. Mit tehetünk? Átcsiszoltathatjuk a követ, igaz így veszíteni fog a súlyából. Ez eddig logikusnak és egyszerűnek tűnhet,  de….lássuk a buktatókat.

Több ékszerész kérdezte már tőlünk, hogy vállalunk e, átcsiszolást?

Mi nagy megtiszteltetésnek vesszük ezt a kérdést, hiszen ezáltal tudjuk, hogy megbíznak a szakértelmünkben, hozzáértésünkben. De a válaszunk minden esetben, a nem volt. Tartunk ugyanis attól, és sajnos nem teljesen alaptalanul, hogy az átcsiszolásra hozott drágakővel “gondok” lehetnek.

Mire gondolok?

Egy drágakőcsiszoló sok-sok követ lát, ismeri a tulajdonságaikat, viselkedésüket, nem laikus szemmel néz egy drágakőre. Ezért, előfordulhat, hogy a hozzá átcsiszolásra kerülő kő, valamiért gyanússá válik neki. Ilyenkor a legokosabb dolog megmutatni egy drágakő szakértőnek, hiszen több későbbi problémától óvja meg  magát.

Milyen problémák lehetnek ezek?

Tegyük fel, hozzálát az átcsiszoláshoz, majd menetközben kiderül, hogy az adott kő nem az aminek hitték. Kiderülhet mondjuk, hogy a színe csak felületi bevonat (erről írok majd egy külön posztot is) és a csiszolás során ez a réteg eltűnik, és vele együtt a kő színének is búcsút inthetünk. Hogyan fogja ezt a követ visszaadni a tulajdonosának?  Hiszen ha én egy kék színű követ viszek átcsiszolásra, akkor nem szeretnék egy sárgát visszakapni. Arról nem is beszélve, hogy a kő tulajdonosában felébredhet a gyanú, hogy esetleg a csiszoló cserélte ki egy másikra. Hiszen a tulajdonos meggyőződéssel hiszi, hogy az ő köve valódi és kezeletlen, ő azt az árat fizette ki érte. Sérül a kő, sérül a bizalom, mindenki veszít ebben a helyzetben.

treatment diamond pink
Ezek a gyémántok mind a felületei bevonatnak köszönhetik a rószaszínüket

De nézzünk egy másik szituációt. A sztori ugyanaz, a csiszolónak gyanússá válik az átcsiszolandó kő. Korábbi rossz tapasztalatai alapján, már nem mer hozzálátni a munkához, de vissza sem adhatja, hiszen elvállalta. Ekkor egy valamit tehet, gyanújával és a kővel, felkeres egy drágakőszakértőt, hogy állapítsa meg, átcsiszolható e károkozás nélkül. Itt két eset lehetséges, a kő átcsiszolható, ez a jobbik eset, a csiszoló nekiláthat a munkának. A másik, és sajnos a rosszabb eset, ha a szakértő azt állapítja meg, hogy a kő nem csiszolható át, károkozás nélkül (pl elveszti a színét). Ilyenkor a csiszoló visszadja a követ, és elmondja amit a szakértő megállapított. A lelkiismerete tiszta marad, nem vállalja a munkát.

De van itt mégvalami, a szakértő természetesen pénzért dolgozik, s a cehhet valakinek állni kell. Az a kőcsiszoló, aki a szakértést már elve beépíti az áraiba, magasabb áron dolgozik a többieknél, ez érthető is, hiszen a tőle telhető leggondosabban jár el.  Ha viszont a kőcsiszoló bevállalja a szakértő díját, de azt az áraiba nem építi be, akkor tartok tőle ingyen dolgozott, hiszen utólag az ügyféltől elkérni azt, hát…finoman szólva is kétséges, hogy elfogadna egy olyan szolgáltatást amit eredetileg nem is kért. A csiszoló számára tehát mindenképp veszteséges így az üzlet.

Azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom, miért is ingoványos talaj az átcsiszolás. Sajnos nagyon sok a hamis drágakő, a „nem az, aminek látszik”.

Mi ezért nem vállaljuk az átcsiszolást. Az igazat megvallva, két esetben tarjuk csak megengedhetőnek, az átcsiszolást:

Viszont a mi a  dolgunk,  a Renigemnél, könnyű, hiszen még nyers állapotban szerezzük be a drágakövet, és így kezdünk hozzá a csiszoláshoz, amit megfelelően dokumentálunk is. Így sem minket, sem a vásárlóinkat nem érhet, utólag sem, meglepetés.