Sok mindent leírtak már ll. Erzsébet ékszereiről, hisz’ igencsak jelentős kollekcióval rendelkezett, de talán kevés szó esett a számára oly kedves drágaköves brossokról, főleg azokról, amelyek a legközelebb álltak a királynő szívéhez.

Az akvamarin ikrek

Elsőként azt a brosst, helyesebben bross párt, szeretném bemutatni nektek, amit Őfelsége, 1944-ben, a 18. születésnapjára kapott, szüleitől, VI. György királytól és Erzsébet anyakirálynőtől. (1.kép)

A brossok érzelmi értéke felbecsülhetetlen volt az uralkodó számára, jelzi ezt az is, hogy ezt viselte, Fülöp herceg halála után, az első nyilvános szereplése alkalmával. Itt jegyzem meg, hogy az akvamarin az egyik kedvenc drágaköve volt ll. Erzsébetnek.

Az art deco stílusú ékszerek, akvamarinokat és gyémántokat tartalmaznak. Az ilyen típusú kitűzőt, egyébként, a Cartier tette népszerűvé, de a szóban forgó bross ikerpár, a Boucheron műhelyében készült.

Bár ezek a brossok számtalan viselési lehetőséget kínálnak (például: egy, nagy ovális brossként való viseletét is), a királynő általában ragaszkodott ahhoz, hogy mindkettőt függőlegesen, lépcsőzetesen, egymás alatt elhelyezve viselje. 

Haladjuk tovább, a királynő kedvenc színének, a kéknek a vonalán, és jöjjön egy igazán exkluzív darab:

Mária orosz cárné brossa

Volt egy igazán figyelemreméltó kiegészítő, a királynő öltözékén, a Brit Királyi Légió, századik évfordulója alkalmából rendezett, hálaadó istentiszteleten, a londoni Westminster Abbeyben, 2021.október 12-én.

Őfelsége, királykék ruháján láthattuk, a Mária orosz cárné brossaként ismert ékszert. Ezt a brosst, 1893-ban Marie Feodorovna orosz cárné adta nászajándékba, V. György király feleségének, Mary of Teck, brit királynénak. Tehát egy valódi, történelmi darab.

Az ékszer 1953-ban került Erzsébet királynő gyűjteményébe.

A bross egy, nagyobb, négyzet alakú gyémántot, és egy nagyobb, négyzet alakú, cukorsüveg csiszolású zafírt tartalmaz. Mindkét követ, kisebb gyémántok veszik körbe, így illeszkedik egymáshoz a két négyzet alakú keret, amely magában foglalja a drágaköveket.

A bross hordható vízszintesen vagy függőlegesen is, ahogy a 2. képen látjuk.

Őfelsége, uralkodása alatt számtalanszor viselte ezt a brosst, és igen gyakran párosította kék ruhákkal. 

Az anyakirálynő akvamarin brossa

Jöjjön egy újabb akvamarin bross, amit szeretett édesanyjától örökölt ll.Erzsébet.

Ez a ragyogó, szintén art deco stílusú, akvamarin bross, az anyakirálynőé volt. Ő az 1930-as és 1940-es években gyakran viselte ezt az ékszert, ekkoriban volt uralkodó stílusirányzat az art deco.

Az anyakirálynő 2002-ben bekövetkezett halála után, Őfelsége megörökölte a brosst, de egészen 2014-ig nem viselte nyilvános eseményen.

A bross közepén, egy nagy, smaragd csiszolású akvamarin található, ezt veszik körbe kisebb, smaragd- és ovális csiszolású akvamarinok és gyémántok, szimmetrikus elrendezésben. (3. kép)

És végezetül, következzen, egy a szó szoros értelemében vett színes kosár kitűző.

A virágkosár kitűző

Erzsébetnek hercegnőként és királynőként is, ékszerkollekciójának nagy részét, személyes jellegű tárgyak tették ki: főleg nászajándékként, születésnapi ajándékként és egyéb, jelentős eseményre, ajándékként kapott ékszerekből állt. Ez az úgynevezett virágkosár bross is egy ilyen kedves ajándék volt.

Ez a bross egy rubin-, gyémánt- és zafírvirágokkal teli kosarat ábrázol, kiegészítve néhány smaragd drágakővel. Erzsébet még hercegnőként kapta szüleitől, VI. György királytól és Erzsébet anyakirálynőtől, Károly herceg 1948. novemberi születése alkalmából. (4.kép)

Őfelsége, a szülés után, körülbelül egy hónappal viselte az ékszert, az első hivatalos képen, amelyen a csecsemő Károllyal látható.

Számtalan bross díszített az elmúlt évtizedek alatt, Őfelsége ruháit, mégis ez a négy, igazán közel állt a szívéhez. Reméljük, hogy ezután is gondos, értő és szerető kezekbe kerülnek ezek a remekbe szabott ékszerek.

Képek: 1. 4. Pinterest, 2. 3. The court jeweller

Kiemelt: Welt