A legújabb kollekció neve: Sous les étoiles vagyis Csillagok alatt. Nem kevesebbet tettek fel a maison kreatívjai, minthogy az idei high end gyűjteményüket a végtelen égboltnak, a csillagoknak és világegyetem ezernyi csodájának szentelik. Így kaphatott helyet például, a Halley üstökös, a Cefeidák vagy éppen a Nyuszi (vagy más néven Thor sisak) köd is.

Tőlük már megszokhattuk, hogy a legmagasabbra teszik a lécet. Nincs ez másként az idén sem. A kollekció közel 150 darabból áll, és külön érdekessége, hogy most olyan drágaköveket is használtak, amiket eddig nem túl gyakran láthattunk náluk. Ilyenek például a kalcedon, a jade, vagy éppen a színátmenetes tanzanit.

A maison híresen hagyományőrző, nem dobja ki a régi módszereket. A Sous les étoiles minden egyes darabjának terve, a klasszikus, gouache technikával került először papírra.

Cefeides nyakék gouache technikával rajzolt képe

Gouache: Tervezésnél használt festési technika: speciális vízfestékkel és ecsettel készítik el, az ékszer ún. látványtervét. A festék különlegessége a hagyományos vízfestékkel szemben, hogy száradás után a sötétebb színek világosabbak, a világosabbak pedig erősebb, sötétebb színeket mutatnak, ezzel igen megnehezítik a színek összehangolását, az alkotó számára.

Külön öröm nekem, hogy nem spóroltak a színes drágakövekkel, és szinte a gyűjtemény összes darabja színgazdag, és változatos fajtájú drágaköveket tartalmaz. Meglepetés, hogy a ház által 1933-ban szabadalmaztatott drágakőfoglalási technika, a Mystery settings is újra felbukkan, például az Ison üstökös inspirálta karkötő, rubinjainál. Ezzel a speciális foglalási módszerrel, úgy tudják beborítani egy ékszer felületét drágakövekkel, hogy az őket tartó fémszerkezet gyakorlatilag láthatatlan. A rubinokat egyébként, ebben az ékszerben is, egyenként, kézzel csiszolják, a megfelelő formára. Érdemes megnézni, és megbecsülni, vajon hány darab apró rubin is díszíti ezt a gyönyörű ékszert. Micsoda munkát fektettek, csak ebbe az egyetlen darabba!

Ison karkötő és a Mystery setting

Szokás szerint a gyűjtemény órákat is tartalmaz, drágakövekkel gazdagon díszítve.

A drágaköveket, amik a gyűjteményt díszítik, felsorolni is nehéz, de azért megpróbálom: rubinok, zafírok, smaragdok, sárga és fehér gyémántok, spinelek, gránátok, turmalinok, akvamarinok, tanzanitok, de találunk benne aventurint, türkizt, és lapis lazulit is.

Két személyes kedvencem van, két nyakék. Az egyik a madagaszkári, rózsaszín zafírokkal díszített Antennae nyakék (amely a bíbor színű Antennae galaxis ködét hivatott megjeleníteni) érdekessége, hogy 417,3 carat drágakövet tartalmaz, és hogy tökéletes legyen a színösszhang, az ékszerház gemmológusai, két évig gyűjtötték hozzá a zafírokat.

Antennae nyakék madagaszkári zafírokkal és gyémántokkal

A Cefeides nyakék, fehéraranyból készült, 11 darab kabosonra csiszolt kalcedont, 21 bagett formájú színátmenetes (lila-kék) tanzanitot, lila zafírt, tsavorit gránátot és gyémántokat tartalmaz. A nyakék központi része lecsatolható, és külön brossként is használható.

Cefeides nyakék

Aki további csodákat szeretne látni, keresse fel az oldalt.

Fotók: VC&A